BÓDIS GÁBOR: TOTYOGÓS PÁRTSZAKADÁS

BÓDIS GÁBOR: TOTYOGÓS PÁRTSZAKADÁS

Foto: Magločistač

06.08.2015

Kategorija: Politika

Persze, azért csoda történhet, ha a mostaniak közül valaki fennakad a kerítésen.

Kénytelenek vagyunk csak a Vajdaság Ma tudósítására támaszkodni, amikor a VMSZ (Vajdasági Magyar Szövetség) belső (csendesedő) viharairól számolunk be. A Vajma tudósítói szerint maga a leváltott alelnök, Varga László mondta el, hogy múlt kedden (!!!) már döntött a párt fegyelmi bizottsága, és kizárta őt a VMSZ-ből. De ez csak az első fokú ítélet, mert Varga fellebbezhet (ezt most éppen teszi) és a párt tanácsának kell meghoznia a végső elmarasztaló/felmentő döntést. Londoni fogadóirodák erre már nem tennének téteket, mert az esély 100 a nullához. Hacsak.

Magyar Mozgalom -- Oui pasaran!

Magyar Mozgalom — Oui pasaran!

Hacsak valaki nem feltételezi, hogy a tanács mélyen tisztelt tagjai feladnak minden anyagi érdekeltséget, valamint a következetességnek nevezett talpnyalást, és egyszeriben az igazság bajnokaiként leszavazzák a Pásztor famíliát. Soraik között Lovas Ildikóval. No pasaran! Vargának lakolnia kell. A legnagyobb bűne, hogy akkor, amikor Pásztor Kerítéspárti István és Pásztor Észak-Bácska Kocsmáinak Védőszentje Bálint a hazát védik (a kerítés tüskés oldaláról) és a Nemzet Vezetőjének utasítására a lóvét osztogatják (kizárólag nemzeti alapon), akkor ő ilyen pitiáner ügyekkel zaklatja a keményen dolgozó vajdmagyar kisemberek lelki világát. Pedig megmondta a kerítéses Pásztor, hogy a demokratikus eszközök már elavultak, jöhetnek a hatékonyabb módszerek. Azok is mindig szögesdróttal köszöntöttek ránk.

Most már könnyebben megy majd a dolog. A menekültekkel is, a Pannon még zavartalanabbul uszíthat immár nemcsak este, hanem reggel is, délben is. Minden kerítésre kiaggatott migráns gatya a vajdmagyarság elleni genocídium. Amit ez a bárgyú népség már nem sokáig tűr. Meg a gazdasági startégiának nevezett lenyúlás is mehet már mint a karikacsapás. Egy párt a belső ellenzéke nélkül igazán demokratikus.

Másrészt, nekem nagyon úgy tűnik, hogy a rebellisek, jogászi csigalassúsággal, elszalasztották a belső pártrobbantás pillanatát. Ne legyen igazam, de pénz, paripa, Orbán és Vučić nélkül, nem kormányzati valamiként, kívülről ez nehezen fog menni. Még Magyar Mozgalomként is.

Persze, azért csoda történhet, ha a mostaniak közül valaki fennakad a kerítésen.

pecat1

 

 

 

[clear]

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.