VMSZ: A menekülteket abba az országba kell visszatelepíteni, amelyikből származnak!

VMSZ: A menekülteket abba az országba kell visszatelepíteni, amelyikből származnak!

SVM

06.08.2015

Kategorija: Subotica

Sem mód, sem szándék nincs a menekültek befogadására Zenta községben.

A Vajdasági Magyar Szövetségnek a menekültkérdéssel kapcsolatos álláspontját ismertették ma délelőtti sajtótájékoztatójukon a párt zentai szervezetének illetékesei, hangsúlyozva, szerintük a menekülteket abba az országba kell visszatelepíteni, amelyikből származnak.

Rácz Szabó Márta, Lőrinc Csongor és Juhász Attila a sajtótájékoztatón

Rácz Szabó Márta, Lőrinc Csongor és Juhász Attila a sajtótájékoztatón

A sajtótájékoztatón jelen volt Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár, Zenta község korábbi polgármestere, Lőrinc Csongor, a VMSZ községi szervezetének elnöke és Rácz Szabó Márta, a VMSZ községi képviselő-testületbeli frakciójának elnöke, akik hangsúlyozták, a menekülteket abba az országba kell visszatelepíteni, amelyikből származnak, majd hozzátették, mindezt a községi képviselő-testület 2007-ben meghozott és jelenleg is érvényben lévő határozata is kimondja.

– 2007-ben Zenta község akkori polgármestereként komoly támadások értek amiatt, mert meghoztuk azt a határozatunkat, amely a hazatoloncoltakkal foglalkozott. Ez a határozat mind a mai napig irányadónak számít. Abban, amit akkor a Vajdasági Magyar Szövetség indítványára eldöntött a községi képviselő-testület, indítványozóként nagyon fontosnak tartottam, hogy a menekültek, emigránsok, visszatoloncoltak kérdését, amely most újra aktuális, csakis úgy lehet megfelelőképpen kezelni, ha ott kezeljük a problémát, ahonnan ezek az emberek származnak, és ha ezeket az embereket visszatoloncolják, akkor a nyugat-európai országok ne csak a saját portájukon próbáljanak megszabadulni ettől az emberáradattól, hanem úgy kezeljék a helyzetet, hogy másokat se terheljenek ezzel – magyarázta Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár, Zenta község korábbi polgármestere.

– Zenta község akkori és jelenlegi önkormányzata, azaz a község akkori és a jelenlegi vezetése is úgy látja, hogy mi önkormányzatként nem tudunk ebben szerepet vállalni. Ez egy nagyon érzékeny, összetett térség, ahol a szociális helyzet, a gazdasági lét, a politikai miliő, a nemzetek közötti viszonyok, sőt, a kulturális ellentétek is igen meghatározóak, éppen ezért ebben az esetben, ha ezekről a jelenlegi menekültekről van szó, véleményünk szerint nem szülne jó vért, és megbontaná ezt a közösséget, ezért az önkormányzat nem tudja vállalni azt, hogy bármiféle ilyen beruházás történjen, és azok a pletykák, amelyek itt, helyben szárnyra keltek, miszerint az egykori kaszárnyában menekülttábor épül, hazugságok, mert az épületben olyan beruházás folyik, amelynek célja, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Zentai Történelmi Levéltár raktárhelyiségeit bővítsük – emelte ki Juhász Attila, aki úgy fogalmazott, sem mód, sem szándék nincs a menekültek befogadására Zenta községben, amely álláspontjuk mellett a legmesszemenőbben ki kívánnak állni.

Forrás: vajma.info

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.