ISMÉT LEÁLLHAT A NÉPSZÍNHÁZ FELÚJÍTÁSA

ISMÉT LEÁLLHAT A NÉPSZÍNHÁZ FELÚJÍTÁSA

Foto: Magločistač

Objavio: Magločistač

29.09.2015

Kategorija: Subotica

Maglai Jenő: A színház építése ismét a szabadkai politikai játszmák áldozata lehet

Amennyiben a Népszínház felújítási munkálatainak ötödik fázisa decemberig nem kezdődik meg, a város köteles lesz visszautalni azt a 200 millió dinárt, amelyet a Köztársaság és a Tartományi kormány biztosított erre a célra.

Miután a Népszínházon zajló munkálatok évekre leálltak, az elmúlt egy évben újra megjelentek a munkagépek az építkezésen és az épület régi részének homlokzatát, az oszlopokat sikerült teljes egészében felújítani. Annak ellenére azonban, hogy a pénz rendelkezésre áll, a munkálatok egyelőre nem folytatódnak.

A közbeszerzést augusztus elején írta ki a szabadkai önkormányzat. A felhívásra beérkezett ajánlattevők közül azonban információink szerint az újbelgrádi Beomaks nevű vállalat óvást nyújtott be.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere az eset kapcsán állítja, hogy mindezek a történések egy politikai játék részei, amelynek a következményei súlyosak lehetnek.

– Jelenleg az óvás a másodfokú bizottság előtt van, csak az ott meghozott döntést követően tudunk továbblépni a folyamatban. Úgy gondolom, hogy nem egy klasszikus, elégedetlen ajánlattevő esetéről beszélünk, hanem komoly obstrukcióval állunk szemben. A politika ismét túlságosan belefolyt ebbe a projektumba, és a színház építése ismét a szabadkai politikai játszmák áldozata lehet. Az idő majd megmutatja, ki áll mindez mögött – mondta Maglai.

Az önkormányzat honlapján megtalálható a közbeszerzés teljes dokumentációja, amelyet a város írt ki. A munkálatok ötödik fázisa az épület új részének befedését, a Korzó és a Zöld szökőkút felőli homlokzatok befejezését irányozza elő. A pénzt a tartomány és a köztársaság közösen biztosította, amennyiben azonban a munkálatok nem kezdődnek meg decemberig, a város vissza kell, hogy utalja az összeget.

A Városi Tanács több tagja is megerősítette a Blic újságírójának, hogy a polgármester az ülésen elmondta, valaki akadályozza a további munkálatokat, és amint többet tud az ügy hátteréről, azt a nyilvánossággal is kész megosztani.

Forrás: Magyar Szó ™

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.