EZER EURÓS BÜNTETÉS A POLITIKUSOK NYILVÁNOS SÉRTEGETÉSÉÉRT

EZER EURÓS BÜNTETÉS A POLITIKUSOK NYILVÁNOS SÉRTEGETÉSÉÉRT

Izvor: cnbc.com

Objavio: Magločistač

16.01.2016

Kategorija: Subotica

Az eddigi 700 dinár helyett akár 150 ezer dináros büntetéssel sújthatják majd azokat a jövőben, akik tiszteletlenül viselkednek és becsmérlően fogalmaznak a politikusok kapcsán. Ezt irányozza elő ugyanis a a közrendről és -nyugalomról szóló törvény javaslata, amely már parlamenti eljárásban van.

Eszerint tehát ha a rendőrség úgy értékel majd, hogy valakinek a nyugalmát megzavarták egy politikus számlájára kimondott sértés miatt, akkor a bírósági döntést követően akár 1200 euróval is sújtható lesz az, aki szólni mert. A törvényjavaslat egyébként megszüntet bizonyos szabálysértéseket, de másikakat vezet be, a pénzbüntetések összegét pedig bizonyos esetekben az eddigi ötvenszeresére növeli.

Milan Marinović, a belgrádi szabálysértési bíróság elnöke szerint jó az, hogy a törvényben definiálják a szankcionálandó cselekményeket, de szerinte bizonyos dolgokat tovább kellett volna pontosítani. „A nem megfelelő viselkedés azt jelenti, amikor valaki eltér az általánosan elfogadott társadalmi normáktól, és például meztelenül sétál az utcán”, magyarázta, illetve hozzátette: a sértegetésért akkor lehet majd eljárást indítani valaki ellen, ha a társadalom egy tagját ezzel megzavarta.

Ugyanakkor a törvényben már nem szerepel a veszélyes állatok, például a kutya felügyelet nélküli tartása, erről ugyanis más jogszabályok rendelkeznek. A hivatalos személyek megsértése többé nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, amely akár kéthavi börtönnel is szankcionálható.

Ha valaki távirányítású autót vagy drónt használva veszélyezteti a polgárok biztonságát vagy a közrendet, akkor ezért akár 60 nap börtönt is kaphat majd a törvényjavaslat elfogadását követően.

A prostitúció kapcsán továbbra is azok sújthatók majd büntetéssel, akik ilyen jellegű szolgáltatásokat kínálnak, azok pedig már nem, akik fizetnek érte. Ugyanakkor a börtönbüntetés helyett, amely az eddigi egy hónap helyett akár két hónapig is terjedhet, bevezetik majd a pénzbüntetés lehetőségét is, ennek mértéke pedig 50-150 ezer dinár között mozoghat.

Forrás: Vajdaság ma

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.