BÚCSÚ A MIKROFONOKTÓL

BÚCSÚ A MIKROFONOKTÓL

Objavio: Magločistač

31.05.2016

Kategorija: Društvo , Stav

A választások elmúltával, miután közel egy hónap után sem kaptunk újra beosztást, megkerestük az igazgatót, aki közölte velünk, hogy a Pannon RTV-n kívüli politikai szerepvállalásunk és kifejtett véleményeink – elsősorban a VMSZ-szel szemben megfogalmazott kritikák – miatt egyelőre, legalább őszig nem vezethetünk műsort

 

Az elmúlt hetek során nagyon sokan érdeklődtek a Pannon Reggeli sms-számán, telefonon illetve nálunk személyesen is, hogy hová tűnt Csernik Árpád és Bajtai Kornél a műsorból. Annak érdekében, hogy véget vessünk a különféle híreszteléseknek és szóbeszédeknek, szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, ismertetni a közvéleménnyel a tényállást.

A Pannon RTV igazgatója az év elején kiadott egy Igazgatói utasítás nevű dokumentumot, amely az április 24-i választásokra vonatkozó kitételeket tartalmazott, és amelyet a médiaház minden belső és külső munkatársának alá kellett írnia. Ennek a dokumentumnak az egyik kitétele az volt, hogy amennyiben valaki politikai szerepet vállal a választási kampányban, akkor a választási időszak végéig nem szerepelhet a Pannon RTV műsoraiban.

Mint ismeretes, mi ketten a Magyar Mozgalom tartományi képviselő-jelöltjei voltunk, amiről tájékoztattuk Bodzsoni István igazgatót is. Ez alkalommal részéről elhangzott, hogy a választások után folytathatjuk szerepvállalásukat a Pannon Reggeliben.

A választások elmúltával, miután közel egy hónap után sem kaptunk újra beosztást, megkerestük az igazgatót, aki közölte velünk, hogy a Pannon RTV-n kívüli politikai szerepvállalásunk és kifejtett véleményeink – elsősorban a VMSZ-szel szemben megfogalmazott kritikák – miatt egyelőre, legalább őszig nem vezethetünk műsort.
A későbbiekben közölték velünk, hogy a műsor június folyamán ún. „nyári szünetre” megy, ősztől pedig átalakított, a Pannon RTV szerkesztéspolitikájához igazított formában fog folytatódni.

Ezzel kapcsolatban a következőket szeretnénk elmondani:

Köszönjük szépen a Pannon RTV-nek, Pannon Reggelis kollégáinknak és a médiaház vezetőségének és Bodzsoni István igazgatónak, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy ezt a műsort készíthessük. El kell mondanunk, hogy életünk egyik legszebb korszaka volt a reggelis időszak. Köszönjük a hallgatóknak a támogatást, a visszajelzéseket és azt a rengeteg szeretetet, amit kaptunk, reméljük sikerült valamit vissza is adni ebből.

Számunkra a helyzet egyértelmű: a Pannon Reggeli is annak a politikai nyomásgyakorlásnak esett áldozatául, amely egy ideje tapasztalható a közéletben.

Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a politikai adok-kapok, nem kímél egy olyan műsort sem, amely kifejezetten politikamentes volt és egyedüli célja a szórakoztatás, a kikapcsolódás volt. Ezáltal a legnagyobb veszteség hallgatóinkat érte, akik minden reggel velünk voltak 6-10 óráig. Ráadásul a Pannon Reggelit nem csak a közönség, de a szakma is elismerte, 2014-ben a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjazta a műsort.

Sárcsevity Bea és Kovács Nemes Andor a történtek miatt, szolidaritásból május 23-a óta és a továbbiakban sem vesznek részt a Pannon Reggeli munkájában.

Nem tudjuk, hogyan, miként folytatódik a nyári szünet után a műsor, de egy biztos: a Pannon Reggelinek egy korszaka lezárult.
Mi búcsúzunk a mikrofontól, de a szórakoztatástól nem. Máshol, más formában még találkozunk. Köszönjük mindenkinek!

Bajtai Kornél, Csernik Árpád, Kovács Nemes Andor és Sárcsevity Bea a Pannon Reggeli volt műsorvezetői

TAGOVI:
Mediji

Podelite sa prijateljima:

Jedan Komentar na
“BÚCSÚ A MIKROFONOKTÓL”

delibláti says:

Újságíró ne legyen politikus, és politikus ne legyen újságíró! A kettő nem keverhető össze! A hatalom dolga a jó kormányzás, a sajtó dolga pedig a hatalom ellenőrzése a polgárok tájékoztatása révén. A kettő között éles határvonal van, amin nem lehet félévente ide-oda átugrálni. Mindkét szakmában kulcskérdés a hitelesség, amit csak egyszer lehet elveszíteni. A mostani ügyben érintett személyeknek jobban át kellett volna gondolniuk januárban, mire is vállalkoznak!

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.