BOTRÁNY A VMSZ TISZTÚJÍTÓ ÜLÉSÉN: HÁROM KÜLDÖTT PÁSZTOR ELLEN SZAVAZOTT!

BOTRÁNY A VMSZ TISZTÚJÍTÓ ÜLÉSÉN: HÁROM KÜLDÖTT PÁSZTOR ELLEN SZAVAZOTT!

Izvor: blic.rs

Objavio: Magločistač

28.04.2015

Kategorija: Društvo

„Ki végez aknamunkát abban a pártban, amely jelenleg három széken ül.” Magločistač:

 

Miután Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács volt elnöke két részes interjújával (Családi Kör) felzaklatta a vajdmagyar közéletet, botrányt botrány követ a VMSZ-ben.

Az egyik legutóbbi támadás Pásztor és társai monolit egysége ellen, a vajdasági magyarok egyik központjaként elhíresült Magyarcsernyén zajlott.

Mint ahogyan arról a hazai és anyaországi médiumok is beszámoltak a résztvevő 277 küldött közül hárman (!) nem Pásztorra szavaztak.

A Magločistač tudomására jutott, hogy egy VMSZ-beli frakció létrejötte pánikot váltott ki a pártvezetés csúcsán.
Nem tudjuk mit kellene még tennünk, hogy konszolidáljuk a párt sorait. Hiába adott ki maga az Elnök és Elnökség két közleményt is, amelyben bocsánatot kértünk Korhecztól, hogy elutasította ajánlatainkat – nyilatkozta a Magločistačnak az a 273 küldött (az összesen 274 közül), akik Pásztorra szavaztak.

Ezt a portálnak megerősítette maga a régi/új elnök is, aki csodálkozását fejezte ki, hogy a szigorú ellenőrzés mellett mégis sikerült ellenzékieknek a tanácskozásra bekerülniük.

Ha Korhecz Tamás vagy Siflis Zoltán megjelentek volna, simán rájövünk, hogy melyek azok az erők, amelyek a párt egységére törnek. Ők azonban nem vettek részt a munkában, ezért fogalmam sincs ez hogyan történhetett meg. Fel sem merült bennem a gondolat, hogy esetleg Hajnal Jenő nem szavazott volna rám, vagy jómagam. Ildikóról nem is beszélve – közölte bizalmasan a portállal az Elnök.

A Magločistač szintén bizalmas forrásokra hivatkozva közli: a rejtély feltárásának folyamatába bekapcsolódott a szerb és a magyar belügyminiszter, Nebojša Stefanović és Pintér Sándor is, annak érdekében, hogy kiderítsék: ki végez aknamunkát abban a pártban, amely jelenleg három széken ül.

A már említett 273 küldött azt is megerősítette a portálnak: a párt elnöksége hamarosan közleményben fordul a vajdmagyar közösséghez, amelyben perdöntő bizonyítékként említi meg a három rebellis küldöttet arra, hogy a VMSZ-ben továbbra is virágzik a vélemények pluralizmusa.

Forrás: naplo.org

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.