MIHÁJLOVITS KLÁRA: EZÚTTAL NEM JOGHURTBAN FULLAD A DEMOKRÁCIA

Ma nővérek, orvosok, tanárok, építőmunkások, melósok, szerelők, közmunkások suttogják félhangosan, hogy muszáj volt, „ki volt adva” a parancs, hogy menni kell. Mesélnek arról, hogyan vitték őket a szolgálati autóval, busszal, csoportosan…

Forrás: Twitter (Dejan Vujanić)

Azt éppenséggel nem lehetne állítani, hogy katonás rendben, de szépen, sorjában, picit talán megilletődötten, netán zavartan szállnak le a buszról a melósok, munkásruha hirdeti egyenhovatartozásukat, majd az utasítást követve sorakoznak. Személyi a kézbe, a többségé már persze plasztikkártya, de akad még egy-két olyan régi fajta, barna füzetecske is, a lényeg a kép meg az érvényesség, amellyel minden kétséget kizáróan lehet tanúsítani, hogy az adatok hordozója bizony itt és most támogatni fog. Amit aztán aláírásával is hitelesít.

Lassú az ügyintézés, sok az adat, sok a melós. Aki végzett, félreáll, rágyújt, kisebb csoportokba tömörülve beszélget, múlatja az időt.

Egy idő után a félszáznyi ember felszáll a buszra. Mennek vissza. A vállalatba, hiszen hosszú még a munkanap. Éltek alkotmányos jogukkal, demokratikusan kifejezték támogatásukat, megtették az első lépést a demokrácia fényes ünnepe, a választás felé, vissza a dolgos hétköznapokhoz.

Nézek és nem hiszek a szememnek. Régi tévéfelvételek, ma már megfakult újságcikkek villannak fel. Egy másik városról, ahol a kora őszi ködben munkások szállnak le a buszról, azt éppenséggel nem lehetne állítani, hogy katonás rendben, de szépen, sorjában veszik át a megbízottaktól a transzparenseket, másoktól a kijelölt reggelit, a szendvicset meg a joghurtot, aztán sorakoznak, vonulnak a palota elé, skandálják a megadott jelszavakat, picit talán megilletődötten, netán zavartan, később már elkeseredett dühvel, egyre hangosabban, követelnek, talán maguk sem tudják, hogy pontosan mit. Bizonyos Mihalj Kertes áll az első sorban, s talán az ő kezéből, talán máséból, ezt ma már ki tudná megmondani, elrepül az első joghurt az ablakok felé. Az ötlet elnyeri a tömeg tetszését, a fehér nedű hamarosan patakokban folyik, a Párt vezetője szerint a nép „becsületes, demokratikus és várható” módon reagált, a joghurtforradalom bevégeztetett, a vezetőségváltás végrehajtatott, hogy a nyakukat önként igába hajtók rövidesen önként, hitből, számításból, meggyőződésből tegyenek meg mindent saját jól felfogott érdekük ellen.

Forrás: Norbert Šinković (RFE/RL)

Akkor, huszonnyolc évvel ezelőtt Belgrádból jött a parancsolat, melyben utóbb egy ország égett el. „Megtörtént a nép”, a demokrácia fényes diadalt aratott az utcán, ahonnan családapák lehajtott fejjel mentek haza, hogy gyerekeiknek soha el ne mondják, merre jártak azon a bizonyos októberi délelőttön. Aki mégis beszélt róla, azt állította, utasították őket, azt mondták, aki nem megy, veheti a munkakönyvét.

Ma nővérek, orvosok, tanárok, építőmunkások, melósok, szerelők, közmunkások suttogják félhangosan, hogy muszáj volt, „ki volt adva” a parancs, hogy menni kell, alá kell írni a Pártnak, hiszen racionalizáció van, s aki ellenszegül, az a munkahelyével játszik. Mesélnek arról, hogyan vitték őket a szolgálati autóval, busszal, csoportosan az aláírásgyűjtő pontokra. A Tisza mentén, a határ menti városban, Bácska szívében. Mindenhonnan ugyanazt hallani: az utasítás magyarul hangzott el.

Pedig ez még csak nem is a voksolás. Nem a megmérettetés. Csak az arra való felkészülés. Sorakozás a rajtvonalon. Ahonnan minden eszközzel távol kell tartani minden potenciális ellenfelet. S ha a meggyőzés, az ígéretek, a szavak nem elegendőek, elő kell venni a fenyegetést, a megfélemlítést.

Ebből persze nem lesz forradalom, antibürokratikus népakarat-megnyilvánulás, ezúttal nem joghurtba fullad a demokrácia. Kisebb a pálya, gyengébbek a játékosok, alacsonyabb a tét.

Csak a szájíz keserűbb.

Mert az utasítás ezúttal magyarul hangzott el.

(Magločistač)

[clear]