JÓ KÖZIGAZGATÁS, KÖZPOLITIKÁK, JÓ EMBEREK: SZABÁLY, VAGY KIVÉTELEK?

JÓ KÖZIGAZGATÁS, KÖZPOLITIKÁK, JÓ EMBEREK: SZABÁLY, VAGY KIVÉTELEK?

Forrás: buka.com

Objavio: Magločistač

27.12.2015

Kategorija: Dobra uprava

Mégis, az ilyen körülmények között is vannak egyének, akik felelősségteljesen, lelkiismeretesen, szakszerűen végzik hivatásukat, igaz, hangjukat elnyomja az elégedetlenség kakofóniája. Olyan egyének ők, akik, a nehézségek ellenére sem adták fel, nem váltak közönyössé és nem nyugodtak bele a fennálló állapotokba, hanem teszik, amit megtehetnek és igyekeznek, ha apró lépésenként is, de kimozdulni a helyzetből, mégha törekvéseik időnként szélmalomharcnak tűnnek is

A jó közigazgatáshoz való jogot az Európai Unió Alapjogi Chartája 2000-ben ismerte el, mint az uniós polgárok egyik alapjogát.  Hogy mennyire fontos maga a koncepció, mi sem bizonyítja jobban mint  a nemzetközi szervezetek, pl. az Egyesült Nemzetek vagy az Európa Tanács által a témának tulajdonított jelentőség, melyek már a 90-es évek óta törekszenek arra, hogy lefektessék azokat a közigazgatási és  köztisztviselői irányelveket melyek az ún. “jó/jól működő közigazgatás” (angolul: good administration) kívánalmait állítják fel az  ún. “rosszul működő  közigazgatással” (angolul: maladministration) szemben.

Ugyanakkor, bővül a közigazgatás szervezetrendszerének a fogalma is, ami ma már nem csupán a szokásos állami szerveket foglalja magába, mint amilyenek a minisztériumok, különböző felügyeletek és intézeteket, tartományi, városi és  községi közigazgatási szervek, hanem a közművállalatokat, egészség-, művelődés- és oktatásügyi intézményeket is.  Egy szóval, azok akiket a törvény  közhatalommal, illetve minden polgár érdekét szolgáló tevékenység és szolgáltatás végzésével ruházott fel, valamint azzal, hogy  egy-egy területen feladatokat lássanak el, a közérdeket szolgáló szakpolitika-fejlesztés kialakítása, serkentése és irányítása révén.

A jó közigazgatáshoz való jog érvényesítésének igényéről egyre gyakrabban és hangosabban hallhatunk Szerbiában is, ahol a nehézkes, hosszú ügyintézés még mindig szabály és nem kivétel, ahol a “közigazgatás hallgatása” mindennapos jelenség, ahol az illetékes hatóság hivatkozása a rossz szervezésre mindig jó kifogás a status quo, a fennálló állapot, megtartására, ahol a közpolitikák kialakítása nem minden, hanem csupán a kiválasztott polgárok érdekei alapján történik, a korrupció és  nepotizmus terepe, ahol, az említettek miatt, a polgárok a rendszer intézményeibe és ezen intézmények képviselőibe  vetett bizalma kártyavárként dől össze.

Mégis, az ilyen körülmények között is vannak egyének, akik felelősségteljesen, lelkiismeretesen, szakszerűen végzik hivatásukat, igaz, hangjuk elnyomja az elégedetlenség kakofóniája. Olyan egyének ők, akik, a nehézségek ellenére sem adták fel, nem váltak közönyössé és nem nyugodtak bele a fennálló állapotokba, hanem teszik, amit megtehetnek és igyekeznek, ha apró lépésenként is, de kimozdulni a helyzetből, mégha törekvéseik időnként szélmalomharcnak tűnnek is.

Az elkövetkező napokban a Magločistač portál sorozatot indít a jó közigazgatásról és a Szabadka város szintjén, illetve tágabb környezetében megvalosuló szakpolitikákról, melyek a legkülönbözőbb területeket érintik: a művelődéstől kezdve, az egészségügyön, oktatásügyön át a helyi közösségek működéséig, s mindezt kiváló egyének prizmáján keresztül, akik, véleményünk szerint, kiváló eredményeket értek el a szakterületükön.

A választás biztosan eshetett volna másokra is.  Elég, ha mindenki felteszi a kérdést: milyen és milyen mércék szerint, a válasz erre a kérdésre, pedig, elgondolkodtatható lehet a következő kérdésekre is:  milyen mértékben van jelen nálunk a jó közigazgatás elve?  Valójában, mit jelent a közszolgálati, jó közigazgatás?  S nem utolsó sorban, mi a fontos a jó közigazgatás számára: a jó törvények vagy az emberek, akik abban a helyzetben vannak, hogy ezeket a törvényeket végrehajtsák?  Gondolataikat az alábbi email címen tudják megosztani velünk: maglocistac@gmail.com.

 

(Magločistač)

Fordítás: Papp Erika

 

Szerb változat:
DOBRA UPRAVA, JAVNE POLITIKE, DOBRI LJUDI: PRAVILO ILI IZUZECI?

oebsA Jó közigazgatás, közpolitikák, jó emberek: szabály, vagy kivétel? c. szöveg  a Jó közigazgatás és közpolitikák Szabadkán c. projekt keretében íródott. A projekt megvalósítását az  EBESZ szerbiai küldöttsége támogatta. A szöveg tartalmáért a felelősséget kizárólag a Centar gradanskih vrednosti (Polgári Értékek Központja) polgári egyesület viseli.  A szövegben kifejtett álláspontok nem szükségszerűen tükrözik az EBESZ szerbiai küldöttségének álláspontjait.

pecat1

 

 

 

[clear]

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.