SZENDI ZSOLT, A MENTŐSZOLGÁLAT MENTŐÁPOLÓJA: EGY EMBER IS SOK MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT

SZENDI ZSOLT, A MENTŐSZOLGÁLAT MENTŐÁPOLÓJA: EGY EMBER IS SOK MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT

Fotó: Facebook (személyes arhívum)

29.12.2015

Kategorija: Dobra uprava , Društvo

“Sokat jelent számomra az, amikor a tanítványaimtól, akiket elsősegélynyújtásra tanítottam, azt az üzenetet kapom, hogy az autóbuszban segítséget nyújtottak egy néninek, mivel tudom, hogy ezek a gyerekek, ha szükség lesz rá, mernek majd segíteni azon az emberen, akinek veszélyben van az élete.”

Žolt Sendi u Dablinu ove godine - odlikovanje organizacije "International Life saving of Europe" za dosadašnji rad iz oblasti spašavanja života (foto: privatna arhiva)

Ebben az évben Dublinban Szendi Zsoltot kitüntette a európai Nemzetközi Életmentő Szövetség (“International Life saving of Europe” ) az eddig tett munkájáért az életmentés terén (fotó: személyes arhívum)

Szendi Zsolt Szabadkán született, 1976-ban. Belgrádban befejezte az Orvostudományi Kart és a Szervezéstudományi Kar Egészségügyi Menedzsment Tanszékét, Újvidéken a Tanítóképző Karon és a szabadkai Nevelőképző Főiskolán diplomázott. A szabadkai Egészségügyi Szakközépiskolában egészségügyi technikusnak tanult, elsősegély-tanár, 2014-től a szabadkai Egészségház egészségügyi növéreket és technikusokat tömörítő szakszervezetének az elnöke. Vízimentő-oktató, megírta a katasztrófahelyzetekre vonatkozó védelmi és mentési tervet, amit az Egészségház igazgatóbizottsága 2011-ben fogadott el, és számos gyógyászati és mentési képzést fejezett be.

A Vihar hadművelet utáni menekültsegítő akció ideje alatt, 1995-ben, Szendi a szabadkai Vöröskereszthez fordult s felkínálta, hogy önkéntesként dolgozna, így hét hónapon át látogatta a menekültközpontokat és nyújtott segélyt a menekülteknek. Időközben munkába állt a szabadkai Mentőállomáson és a Vöröskereszt aktív önkénteseként is dolgozott. 1999-ben lett életmentő szakmunkatárs, majd 2003-tól a katasztófahelyzetekre alakult, közép-európai regionális csapat tagja. A 2005-ös árvíz idején Romániában nyújtott segítséget, 2006-ban a Vajdaságban, majd a pakisztáni földrengés túlélőinek segített. A Vöröskeresztet 2008 végén hagyta el és ismét technikusként kezdett el dolgozni a szabadkai Egészségház mentőszolgálatánál.

A Magločistač portál számára Szendi Zsolt tapasztalatairól beszél, melyeket a pakisztáni földrengés utáni önkéntes munkája során szerzett és ami teljes mértékben megváltoztatta a gondolkodásmódját és az életét. Ez a tapasztalat fordulópontot jelentett az életében, pontosabban, új irányvonalat, és ez után még inkább azt szerette volna, hogy munkájával járuljon hozzá a változásokhoz a közösségében.

Miért döntött úgy, hogy gyógyítással és mentéssel foglalkozik?

Igencsak betegeskedő gyerek voltam. Már 13 évesen tudtam, hogy az amivel foglalkozni szeretnék, az az emberi életek mentése és hogy mentősként dolgozzak.

Milyen feltételek mellett dolgozik?

Lehetnék elégedetlen, mivel láttam, hogy máshol, vagy külföldön jobbak a munkavégzési feltételek, de, el kell mondanom, hogy ha figyelembe vesszük a többi egészségügyi szolgálat általános helyzetét és általános felszereltségét, akkor a mi szolgálatunk és felszereltségünk irigylésre méltó helyzetben van Szerbiában. Remélem, azonban, hogy az elkövetkező időszakban mind a munkafeltételek, mind a gépjárműhiány területén változások történnek.

Hogyan értékeli a város, a tartomány és a köztársaság egészségügyi szakpolitikáját?

Az egészségügy reformja szükségszerű. A reformokat felülről kell kezdeni és folytatni az alacsonyabb szintekig. Szerintem, a politika olyan módon avatkozik bele az egészségügybe, hogy, például, az első évben minden áll, semmi sem történik, mivel folyik a helyezkedés, és minden amit az előző négy évben elértünk egyből semmisnek van nyílvánítva. De, ez a probléma nemcsak az egészségügyben van jelen, hanem a tanügyben és a többi területen is. A tervek nem tarthatnak csak négy évig. Előre kell gondolkodni, mondjuk legalább 10 évre és időközben felül kell vizsgálni a terveket, annak érdekében, hogy megállapíthassuk, mi az ami nem úgy működik, ahogy kellene. Ami a városi szintű szakpolitikát illeti: sokkal több koordinációra és valamilyen fajta együttműködésre van szükség és a köz- és magán-egészségügyi szektorok között. Mindannyian a páciensek miatt vagyunk itt. Szakmai szempontból, pedig, új ötletekre van szükség. Sok ember van az egészségügyben a nem megfelelő pozícióban és őket le kellene váltani. Sajnos, megengedtük, hogy sok minőséges szakember elhagyja az egészségügyet.

Az egészségügyi munkások milyen mértékben vállalnak társadalmi kötelezettséget és felelősséget?

Szakmai értelemben teljes mértékben elkötelezettek, s ennek napi szinten szemtanúi vagyunk. Amit látok, az a túlhajszoltság, frusztráltság és elégedetlenség, egyfelől, mivel talán nem olyan feltételek között dolgozunk, mint külföldi kollégáink, másfelől meg, a béreink sem a megfelelőek. A szerbiai egészségügyi munkások egy nagy testet képeznek, és Szerbiában voltak sztrájkok, de soha nem volt mindenki egységes. Egyesek azt gondolták, hogy majd mások kiharcolják az ő jogaikat is helyettük, míg mások azon a véleményen voltak, hogy abban a pillanatban a munkahelyen van a helyük, a betegek mellett. Ha valaki csapatot akar vezetni, akkor éreznie kell a csapat támogatását, hogy van akit lehet előre húzni. Másodszor, az emberek el kell hogy fogadják a vezetőt és tudniuk kell, hogy amit a vezető csinál az helyes.

Mivel magyarázza azt, hogy sok beteg panaszkodik arra, hogy a várótermekben hosszú sorok kígyóznak, a személyzet barátságtalan és a korrupció is jelen van az egészségügyben?

Egyfelől, meggyőződésem, hogy az egészségügyben van korrupció. Sajnos, voltam már én is a másik oldalon és nagyot csalódtam, annak ellenére, hogy magam is az egészségügyben dolgozom. Azonban, ha mindezt félre tesszük, azt hiszem, az embereknek meg kell érteniük, hogy van egy rendszer, amit nem nevezhetünk jónak, mégis működik. A hosszú sorok problémája megoldható, ha a köz- és magánszektor közelebb kerül egymáshoz, és akkor, ez a probléma megoldható lenne az Egészségbiztosítási Alapon keresztül.

Véleménye szerint, a probléma megoldható lenne, mondjuk, úgy mint a vények esetében, amelyeket az állami intézményekben dolgozó orvosok írnak ki, de a gyógyszer kiváltható a magángyógyszertárakban is, és az állam visszatériti a magángyógyszertárak költségeit?

Igen, ez egy jó példa. Miért kellene a betegnek várnia a gyógyszerre az állami gyógyszertárban, ahol a felírt gyógyszer nem kapható, mivel az állam nem bírta importálni, miközben a magángyógyszertárakban megvan a gyógyszer. Az államnak mindenképpen fizetnie kellene a gyógyszerért, mivel minden beteg után fizeti az egészségbiztosítást, és ezért is kellene felülvizsgálni az egészségbiztosítási rendszert.

Vannak olyan problémák, amelyeket az egészségügyi rendszer nem tud megoldani a forráshiány miatt, de az embernek gyakran van olyan benyomása, hogy még azokat a problémákat sem oldják meg, amelyek, némi akarattal és megértéssel, megoldhatók lennének pénz nélkül is.

Például: ha van egy szabályzat, amely meghatározza, hogyan kell viselkednünk az elkövetkező 10 évben és ehhez a szabályzathoz még senki sem nőtt fel, mivel máson jár az eszünk, miközben ez a szabályzat hatással van arra, hogy kevesebb az orvos és technikus, akkor nem értem, ezen miért nem változtatunk. Nem egy nagy munka leülni és leírni az elképzelést, főleg ha ezt olyan emberek teszik, akik más feltételek mellett is dolgoztak és láttak már példát a jó gyakorlatra. Szerintem az ilyen dolgokon szükségszerűen változtatni kell, új megoldásokat kell alkalmazni, természetesen, a törvényes keretek között, és ez nem kerül semmibe. A nagyobb probléma az, hogy ez nem talál megértésre a felsőbb szinteken, de a nem-szakmabeliek körében sem, akik a kezdeményezőt azon nyomban igyekeznek “visszafojtani”, mivel félnek tőle. Lehetőséget kellene adni az embereknek arra, hogy változtassanak és ehhez igazán nem szükségesek kiegészítő források.

A menekültválság idején, ami Szabadkán a nyári időszakban volt a legkifejezetteb, Ön magánszemélyként ajánlotta fel az egészségügyi segély nyújtását a menekültek ellátásában.

Számomra ez volt a normális. A pakisztáni földrengés után kb. 300.000 embernek nyújtottunk segítséget. Valójában ez egy órási tábor volt, és azok az emberek, egy pillanatban, elégedetlenek voltak. Ha ők akkor megindulnak, akkor ma nem beszélgetek Önnel. A helyzet nagyon egyszerű volt: azoknak az embereknek segítségre volt szükségük. Ott-tartózkodásom alatt jelent meg az első karikatúra Mohammedről a Charlie Hebdo lapban. Akkor egy híd közelében voltunk bezárva, nem volt rádió-kapcsolatunk és nyolc órán át nem tudtuk, valójában mi is történik velünk. Csak a vörös kereszt jel védett bennünket. Ha akkor és ott tudtam segíteni az embereken, teljes mértékben normálisnak és természetesnek vettem, hogy a nyáron Szabadkán tartózkodó menekülteknek is segítek. Három évvel ezelőtt írtam egy jelentést arról, hogy a régi Téglagyár területén menekültek tartózkodnak embertelen körülmények között és segítségre van szükségük. A baptista szervezettel együttműködve segítettem nekik. Ez a szervezet látogatta őket és vitt nekik segélyt.

Ön szerint milyen lenne a jó közigazgatás?

A jó közigazgatás egyszerűen azt jelenti, hogy a közszektor a polgárok szolgálatában áll, és nem a polgárok állnak a közszektor szolgálatában. Leggyakrabban saját példámon mutatom meg, hogyan is kellene dolgozni, bár, természetesen, ez nem azt jelenti, hogy így a helyes, de, szerintem hasznosabb mint, mondjuk, azon nyavalyogni, hogy semmi se jó és a dolgok nem működnek jól.

Mi ösztönzi Önt erre az elkötelezettségre?

Lehet, hogy a szüleimtől örököltem, de az is biztos, hogy a külföldön végzett munkám is sokat segített abban, hogy fejlődjek és állandóan előre haladjak. Akire felnézek még az Losonc Gyula, akivel a kezdetektől együtt dolgozok. Amikor a mentéssel kezdtem foglalkozni, ő volt a szabadkai Vöröskereszt titkára, ma pedig a szerbiai Vöröskeresztben a katasztrófahelyzeti koordinátor.

De, az is nagyon jó érzéssel töltött el, amikor néhány éve az egyik életmentő felhívott, hogy elmondja:”Megmentettem egy életet.” Amikor a tanítványaimtól, akiket elsősegélynyújtásra tanítottam, azt az üzenetet kapom, hogy az autóbuszban segítséget nyújtottak egy néninek, akkor ez számomra sokat jelent, mivel tudom, hogy ezek a gyerekek, ha szükség lesz rá, mernek majd segíteni azon az emberen akinek veszélyben van az élete.

Nagy példaképem még Jean Henri Dunant is, aki 1862-ben megírta a Solferinói emlék c. könyvét. Dunant ott volt az észak-olaszországi, solferinói csatatéren, ahol az osztrák-magyar és a francia hadsereg között zajlott az ütközet. Látta az emberi szenvedést és elhatározta, segít minden katonának, tekintet nélkül az egyenruhájukra. Amikor hazatért, a könyvében leírta, hogy jó lenne, ha létezne a világon egy szervezet, amely feltétel nélküli segítséget nyújtana a szükséghelyzetben lévő embereknek. Ezért alapította meg még négy emberrel együtt 1863-ban, Genfben, a Nemzetközi Vöröskereszt szervezetet. Dunant volt az első, aki 1901-ben megkapta a Nobel-békedíjat.Kilenc évvel később, 1910-ben halt meg. Én egyszerűen hiszek abban, hogy egy ember is igen sokat tud változtatni.

Néha a zene az, ami ösztönöz. Az egyik kedvenc dalon a Jon Bon Jovi, Bad Medicine c. dala. Ez a szám, még fiatal koromban, meghatározta a további utamat, azt, hogy segítsek az embereknek és az egészségügyben dolgozzak.

[mom_video type=”youtube” id=”HrZiY6lKA8A”]

[clear]

Az interjút készítette: Natalija Jakovljević (Magločistač)

Fordítás: Papp Erika

Szerb változat:
ŽOLT SENDI, MEDICINSKI RADNIK SLUŽBE HITNE POMOĆI: JEDAN ČOVEK MOŽE DA PROMENI MNOGO TOGA

oebsSzendi Zsolt, a mentőszolgálat mentőápolója: Egy ember is sok mindent megváltoztathat c. szöveg a Jó közigazgatás és szakpolitikák Szabadkán projekt keretében készült, melynek megvalósítását az EBESZ szerbiai küldöttsége támogatta. A tartalomért a felelősséget a Centar gradjanskih vrednosti (Polgári Értékek Központja) polgári egyesület viseli. A szövegben kifejtett álláspontok nem szükségszerűen tükrözik az EBESZ szerbiai küdöttségének álláspontjait.

pecat1

 

 

 

[clear]

TAGOVI:
Zdravstvo

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.